Navigare et guvernare necesse est- Fiumei kormányzók: karrier vagy politikai parkolópálya?

vitéz Inkei-Farkas Márton: Navigare et guvernare necesse est ( Hajózni és kormányozni kell) 

Fiumei kormányzók: Karrier vagy politikai parkolópálya?

(elemzés) 

 

 

  1. A kormányzó jogállása, feladat-és hatásköre

 

A kormányzói tisztség nem idegen a magyar történelemben. A Hunyadi korban és az 1848/49-es szabadságharc idején is kellett egy-egy férfi, aki tekintélyével, karizmájával összefogja az országot a külső és belső veszély ellen. A tisztség viselője tehát az egész országért, az egész nemzetért volt felelős. A fiumei kormányzók egy város és – a kezdeti időkben- néhány kisebb kikötő, Buccari (Bakar) és Porto re (Kraljevica) - tágabb értelemben a magyar-horvát tengerpart magyar korona alatti működéséért (Corpus Separatum) voltak felelősek.

Mária Terézia császárnő és magyar királynő 1776-ban Fiumét Magyarországnak adta (Diploma Therisiana) ezzel a trieszti béklyó alól felszabadult a város, amelyről az irodalomban így emlékeznek meg: A magyar jegyes, egy újabb Perseus fölmenti Fiumét az idősebb testvér, Trieszt zsarnoksága alól." A királynő az első kormányzót is kinevezte Majláth József személyében, akit 1918-ig- megszakításokkal - mintegy 20 utód, zömében arisztokrata politikus követett. A Fiumére vonatkozó jogszabályok és egyéb rendelkezések alapján a kormányzó jogállását is ismerjük.

Az uralkodó (államfő) nevezte ki a miniszterelnök (kormányfő) javaslatára illetve ellenjegyzésével. A kiegyezés utáni időszakban a közvetlen felettese a kormányzati struktúrában a kereskedelemért  felelős miniszter volt. Mivel a Fiumei Kormányzóságra a minisztérium kihelyezett szerveként tekinthetünk, ezért a kormányzó nagyjából az államtitkári tisztségnek megfelelő állami vezető lehetett. Egyesek szerint a pozíció inkább a főispánéhoz hasonlított, mivel a tengermelléken a városinál magasabb,  megyei vezető szerepét töltötte be. Az 1807.évi ún. bekebelezési törvény alapján a kormányzó (ex lege) tagja az Országgyűlés Főrendiházának (Felsőtábla, később Felsőház)

A fiumei kormányzó végleges feladat és határkörét végül 1870-ben, az magyar-horvát kiegyezés után, gróf Zichy József kormányzó posztra való jelölésével rendezték. Erről így ír Fest Aladár, a fiumei gimnázium tudós igazgatója Fiume története című művében:

„ A kormányzó, a kit a király a miniszterium előterjesztésére és a miniszterelnök ellenjegyzése mellett nevez ki, "fiumei és magyar-horvát tengerparti királyi kormányzó" czímet visel, a magyar-horvát tengermelléken a tengerészeti kormányzat vezetője. A kormányzó a magyar miniszterium közvetítője, élén áll Fiume város és kerülete közigazgatásának, ily minőségben vezeti a fiumei községi képviseleti és országgyűlési választásokat, jogában áll, sőt különös esetekben kötelessége is a közgyűlésben elnökölni.”

 

 

nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzó, 1837-1848

 

Ez alapján a kormányzó a kormány meghosszabbított keze volt, közvetítő, képviselő, a tengermelléki közigazgatás első és megkerülhetetlen embere. Három fontost megállapítást is tesz a fenti szakasz: 1. A kormányzó felelős a helyi és országgyűlési választásokért (választási igazgatás). 2. Jogosult és bizonyos értelemben köteles a helyi önkormányzat választott képviselőtestülete (közgyűlés, Fiumében: Rappresentanza) üléseink elnökölni. Ez utóbbi és különösen Fiume helyi önkormányzatával való együttműködés különös diplomáciai készséget kívánt meg a kormányzótól. Miközben már Mária Terézia idejéből ismert azon kormányzói jogosítvány, amely szerint a helyi testület által alkotott rendelet (statutum) és a magyar jogszabály (törvény, rendelet) ellentétes tartalma esetén, a kormányzó köteles lépéseket tenni a magyar állam érdeke szerint az egységes szabályozás megteremtésére- a kormányzónak nagyon bölcsnek kellett lennie, hogy a helyi politikát maga ellen ne fordítsa. Fiume mindig is büszke volt autonómiájára és még a legkisebb felettes beavatkozást is különös sérelemnek tekintett. A helyi önkormányzati autonómia két fontos része volt: a helyi adók, bevételek megállapítása, kivetése és felhasználása – a kormányzón keresztül a kormánynak kellett jelentést készíteni- valamint a már említett helyi rendelet, statutumalkotási határkör. A helyi döntések tekintetében a kormányzónak vétójoga volt, azaz ha azokat a magyar kormányzat érdekeivel ellentétesnek találta, felfüggeszthette a határozatokat. A kormányzói intézkedés ellen jogorvoslati joga volt a Rappresentanzanak.

3.A harmadik megállapítás, hogy a kormányzó a Tengerészeti Hatóság elnöke. Ez alapján számos államigazgatási feladatot kellett ellátnia (a kereskedelmi hajózással kapcsolatos hatósági engedélyek, bejelentések, nyilvántartások, közigazgatási ellenőrzés és szankcionálás)

1870-ben rendezésre került a kormányzó melletti apparátus felállítása is, valamint a kormányzói fizetés és juttatásokat is szabályozták . Fest Aladár munkájában így ír erről:

„ A kormányzó mellé azon ügyek ellátására, melyek a tengerészeti hatóság körébe nem tartoznak, a következő személyzet fog szükségeltetni: 1 osztálytanácsos, 1 elnöki titkár, 1 titkár és 1 fogalmazó. A szükséges segédszemélyzet és a szolgák létszáma a kormányzó előterjesztésére utólagosan lesz megállapítva.

 A kormányzó járandósága tekintettel arra, hogy a consulok és idegen hatalmak képviselői irányában reprezentálnia kellend, 5000 frt évi fizetésben, ugyanannyi évi pótlékban és szabad lakásban állapíttatik meg. A hivatalnok- és szolgaszemélyzet járandóságai a minisztérium illető rangfokozatának fognak megfelelni.

 A provizórium szervezéséhez s a rossz karban levő fiumei kormányzói lak átalakításához és fölszereléséhez szükséges 30,000 forintnyi költségnek póthitel által leendő fedezhetése végett az országgyűléstől felhatalmazás lesz kérendő. „

A kormányzó hivatali segítsége tehát igen kevés volt, mindössze 4 fő érdemi ügyintéző. A valóságban 10 főnél nem volt nagyobb hivatala, ha a hivatalszolgákat (segédeket) és a kormányzó személyes életét és működését biztosító személyeket – kocsis, később sofőr, szakács, kertész- is beleszámítjuk. A kormányzó alapfizetéssel és pótlékkal- összesen: évi 10.000 Ft jövedelemmel valamint szolgálati lakással rendelkezett. Utóbbira a magyar állam biztosított forrást. A kormányzói lakhatást 1898-tól a Fiumei Magyar Királyi Kormányzói Palotában oldották meg.

Fest Aladár még egy fontos rendelkezést említ. A kormányzói pótlék azon indoklását, amely a tisztség viselőjét a diplomáciai reprezentáció kategóriájába sorolja. Ebből nyilvánvaló, hogy a kormányzó a Fiumébe akkreditált külföldi diplomatákat is fogadta, tehát külügyi - diplomáciai feladatai is voltak.

Végezetül Fiumében duális  hatalomról beszélhetünk: a kormányzó és  a polgármester mint párhuzamos autoritások  léteztek. S volt még egy harmadik is: Fiume országgyűlési képviselője.

E három közméltóság együttműködésétől függött az ügyek tényleges kimenetele.

 

Gróf Zichy József fiumei kormányzó, később két kormányban is miniszter

 

 

  1. A kormányzó kinevezése, a tisztség politikai jellege

 

Végül is kiből lehetett kormányzó? Ha valaki magyar (fő)nemes volt, jogi vagy közgazdasági érdeklődéssel, esetleg diplomával (nem volt feltétel) rendelkezett, Udvar és kormányhű volt- élő és aktív politikai kapcsolatokat ápolt-  és  nem volt tőle idegen egy multikulturális közegben élni és dolgozni, némi idegennyelv tudással -  eséllyel nyerhetett kinevezést. A politikai megbízhatóság elsődleges volt, mondhatni, mindent felülírt. Hiszen a tevékenység jórésze is politikai volt: kapcsolattartás a fiumei polgármesterrel és más ország diplomatáival. A kivándorláspolitika, mint a XX. század elején felmerült új szakpolitika is sajátos kvalitásokat kívánt a magyar kormány képviselőjétől, A Belügyminisztérium külön szállodát is építtetett ( Hotel Emigrant) és a kormányzónál vagy helyettesénél gyakori vendégek lehettek az amerikai konzulok- a legnevesebb: Fiorello la Guardia is. (későbbi szenátor és New York polgármestere)

A vizsgált időszak legtöbb kormányzója főnemes, ezen belül a többség- kettő: Abele Rezső és Roszner Ervin bárók kivételével- gróf. A kormányzó így nemcsak a magyar kormányzat, hanem az arisztokrácia, az uralkodó politikai osztály képviselője is  volt a tengermelléken. A leghíresebb, nagynevű családok is adtak kormányzót: gondolhatunk a Szapáryakra, Zichyekre, vagy éppen Batthyány Lajosra. Utóbbi kinevezése érdekes lehet annak fényében, hogy kiegyezés ide vagy oda, Batthyány mégiscsak az 1849-ben kivégzett, első felelős magyar miniszterelnök unokája volt- ráadásul ugyanazon keresztnévvel. Egyben Andrássy Gyula gróf volt miniszterelnök, közös külügyminiszter vejeként is ismerték- talán ez lehetett a döntő.

A vizsgált időszakban 1776 és 1918 között 4 Szapáry gróf  is ( János, Géza, László és Pál)  kinevezést nyert, Közölük Géza töltött a leghosszabb időt, több mint 10 évet a kormányzói tisztségben (1873-1883) Fiume legprosperálóbb időszakában. Az uralkodó a családi hagyományok mellett a familia délvidéki birtokosságát és orientációját is figyelembe vehette a kinevezésekkor.

A két Zichy gróf kormányzósága is ehhez az időszakhoz kapcsolódik ( József 1870-72, Ágost 1883-1892) és róluk még az is elmondható, hogy nagy világutazók voltak: a multikulturalitás iránt fogékony,  nyitott emberek. Ez a tény fontos lehetett egy soknemzetiségű kikötővárosban.

A kormányzók jelentős része jogász végzettségű, néhányan rendelkeztek csupán katonai képzettséggel, előélettel. Szapáry Géza 48-as honvéd, Nákó Sándor hadnagy volt. Erdődy János 1848-ban 6 századot is szervezett a Nemzetőrségbe. Kossuth Lajos pénzügyminiszterként rendeletben utasította a kormányzót megfelelő hajók felfegyverzésére, a tengermellék védelmében. A kinevezési jogkört gyakorlók hibája egyben, hogy háborúk idején- gondolok itt 1914-től, a világháborús időszaktól- nem katonát neveztek ki Fiume kormányzójának. Egy erőskezű katona vezetése alatt nagy valószínűséggel nem történhetett volna meg 1918. októberében Fiume harc nélküli feladása és szégyenteljes elhagyása.

 

A kormányzókat időszak szerint is csoportosíthatjuk:

  1. Az „eszményi” időszak kormányzói: Majláthtól (1776) Erdődyig (1848)

        benne az első fejlődés két kormányzója: Ürményi Ferenc és nemeskéri Kiss Pál

 

  1.  . A prosperitás kormányzói: Zichy Józseftől Batthyány Lajosig (1870-1896)

 

  1.   A hanyatlás kormányzói: Abele Rezsőtől Jekelfalussy Zoltánig (1896-1918) 

3. A kormányzói állásról: karrier vagy politikai parkolópálya?

 

A fiumei kormányzói tisztség, jogállására, presztízsére, jövedelmére nézve jelentősnek tekinthető a korabeli Magyar Királyságban. Fiumét a Szent Korona Gyöngyszemének tekintették, értéke felbecsülhetetlen, de legalábbis igen becses volt: megtiszteltetésnek számított még egy főrendnek is a kormányzói kinevezés. Fiume azonban messze volt az anyaországtól, a térség a vizsgált korszakban mindvégig megtartotta periféria jellegét. Egy frissen kinevezett kormányzó ezért aligha tervezte élete végéig betöltetni e tisztséget: a politikát akkor Bécsben, Pozsonyban és Budán „ csinálták”, így Fiume egy politikus számára elsődlegesen bizonyítási lehetőség volt: politikai és közigazgatási tapasztalatot szerzett egy olyan kikötővárosban, ahol nagyon sokfajta ügy fordult elő és amelyet a „Monarchia olvasztótégelyének „ is neveztek. E tapasztalatok birtokában a kormányzói hivatalt viselt politikust már szívesebben nevezték ki jelentősebb kormányzati, akár miniszteri tisztségre is. Így volt ez az első kormányzó esetében is. Majláth József a fiumei kormányzóságot követően, 1802-ben lett államminiszter, miután előbb grófi címet kapott, főispáni -főkamarási és Galícia alkormányzói tisztségét is betöltötte.

Miniszteri tisztséget kapott a kormányzói hivatalt két évig betöltő Zichy József is: 1872. december 5. és 1874. március 21. között földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, valamint részben egyidejűleg 1873. december 19. és 1875. március 2. között közmunka- és közlekedésügyi miniszteri tisztséget látott el a Szlávy és Bittó kormányokban. A harmadik miniszterünk báró Roszner Ervin, aki szintén két év kormányzóság (1903-1905)  után - bár 10 év múlva- 1915-ben kapott tárcát Tisza István kormányában: 1917. június 17-ig a király személye körüli miniszterként szolgált.

A kormányzói teendők ellátása után a magyar törvényhozásban folytatta politikusi munkáját Zichy Ágoston, ráadásul a tengeri albizottságban, így a tengerparton személyesen megszerzett tapasztalatok nem vesztek kárba. Az 1896-ban hivataláról leköszönt Batthyány Lajos kormányzó pedig 1901 és 1905 között Fiume országgyűlési képviselője lett. Ezután a Tulipán mozgalom egyik vezetője, majd visszavonult a közélettől. 1951-ig élt, tehát elmondhatjuk: a kiegyezéstől a Rákosi rendszerig mindent látott.