A Fiumei Szabadállam születésére emlékeznek- nemzetközi konferencia Rijekában

A Fiumei Szabadállam születésének 100-ik évfodulójára emlékeznek Rijekában, 2020. november 12-én, egy nemzetközi konferencián. Az esemény főszervezői a Fiumei Szabadállam Egyesület és a Rijekai Városi Múzeum. A konferenciát támogatja illetve védnöki szerepet vállal  Rijekai Város Önkormányzata, a Tengermellék-Fennsík Megyei  Önkormányzat valamint brüsszeli székhelyű Coppieters Alapítvány. A megemlékezés pártfogói még a Fiumei Olasz Kisebbségi Önkormányzata és a római székhelyű Societa di Studi Fiumani.

Mi is volt tulajdonképpen a Fiumei Szabadállam? 

Ricardo Zanella, a Fiumei Szabadállam elnöke. A kép születéséről szóló megemlékezés 2018-ból 

A Fiumei Szabadállam az 1920. november 12-én  a római és belgrádi kormányok által megkötött rapallo-i szerződés eredményeként jött létre. Egy semleges államalakulat született  az egykori osztrák-magyar tengermelléken, amely nem tartozott sem  Olaszországhoz, sem a Szerb-Horvát- Szlovén Királysághoz. A területén mintegy 34 000 olasz, horvát-szerb, magyar és német polgár élt. Az egyik hivatalos nyelve még a magyar volt. Az állam első elnökévé, részben  a területen élő horvátok támogatásával  Ricardo Zanellát választották, aki nagyon rövid ideig kormányozhatta a várost. A Magyarország Fiumei Konzulátusa mégis ebben az időben, 1921-ben jött létre gróf losonci  Bánffy Miklós külügyminiszter rendelkezésére.

Zanellát 1922-ben az olasz  fasiszták puccs által eltávolították és a új elnök Giovanni Giuriati lett. A Fiumei Szabadállamot 1921-ben az USA és Nagy Britannia is elismerte, végül 1924-ben az Olasz Királyság bekebelezte és így megszűnt.

IFM